|
Osváth Erzsébeth
Hová tűnt a ház,a tér?
Száll a köd, száll
tejfehér.
Eltűnik
a ház,
a tér,
erdő,
mező,
madarak,
a lámpákról
a kalap,
a kertből a kutyaól -
Fickó kutyánk nincs
sehol!
De ébred a napsugár.
Hogy segítsen?
Tudja már!
A ködhöz ér
fényes ujja,
s nicsak!
előbukkan újra:
a kertben
a kutyakuckó,
farkcsóválva
kutyánk, Fickó,
a rét,
a mező,
madarak,
a lámpákon a kalap,
a ház, a tér, az erdő...
S köd, a vén tekergő
megszökött a dombon át.
Bottal üthetik a nyomát!
Weöres Sándor :
Kert
Saláta-bokorka
terem a kis .udvarba.
Méz-körte, vaj-alma
terem a hegyoldalba.
Gyere tartsad kicsi
sapkád,
adok érett, piros almát.
Gyere, tartsad kicsi
kendőd,
adok édes, puha szőlőt.
Gazdag Erzsi:
Rügyeket csalogató
Pattanj ki, rügy!
Süt a nap.
Öleld meg a
sugarat!
Tekints ki a
világra!
Hadd nevessünk
virágra!
Vidor Miklós:
Virághívogató
Ibolya, ibolya,
vén erdőknek fiatal
mosolya!
Hóvirág, hóvirág,
tárd ki nékünk a tavasz
kapuját!
Kikerics, kikerics,
kiderül az ég fölöttünk,
ha te nyitsz!
Kányádi Sándor
Madáretető
Cinkék, cinegék,
feketerigók,
megosztom veletek e fél
cipót,
megosztom az én olyan-
amilyen
énekem-szerzett
kenyerem.
Csettegess, rigóm, járd a
kerteket,
jöjjetek, csókák, varjak,
verebek:
vendégül látok minden itt
maradt,
velünk telelő madarat.
Terítve már patyolat
abroszom,
kenyeremet elétek
morzsolom.
Nem várok érte, nem kell
félnetek,
ordas télben ujjongó
éneket.
Ha majd tavasz lesz, és
én hallgatok,
akkor zendüljön a ti
hangotok,
hírrel hirdetve, hogy az
emberek
télen sem voltak
embertelenek.
Gazdag Erzsi
Esik eső
Esik eső,
nagy a sár.
A kis madár
miben jár?
Nem csizmában,
cipőben,
Mezítláb jár
esőben.
Lábbelije
ha volna,
Panaszosan
nem szólna:
Kiscipő,
nagy cipő,
Elkelne a
jó idő!
Kányádi Sándor
Víg volt
Víg volt
míg volt
néki kedve,
mostan
el van
keseredve,
se meggy,
sem egy
szem cseresznye
mibe
bele-
csipegetne.
Majd fölvidul a rigó,
ha megérik a dió.
Kányádi Sándor:
Májusi szellő
Almavirággal
futkos a szellő,
akár egy kócos
semmirekellő.
Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád ő
soha panaszra.
Füttyöget olykor,
mintha ő volna
a kertek kedves
sárgarigója.
Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fűhegyen lépked.
Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen.
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
